Érdekes, hogy szüleim, nagyszüleim elmondása szerint én már kislányként is nagyon szerettem az ékszereket, és ha tehettem még az udvarra is nyaklánccal a nyakamban mentem ki homokozni. Ez számukra is furcsa volt, hiszen mindketten szerény falusi asszonyok, akik számára csupán néhány ékszer volt elfogadott, melyeket szűk családjuktól kaptak. Nagymamám például csupán a lakodalmában az ujjára húzott gyűrűt viselte (azt sohasem húzta le) és a fülbevalót, melyet szüleitől kapott tizennyolc éves korában. Édesanyámnak már több ékszere volt, ám karkötőt például sohasem láttam csuklóján és fülbevalóból sem volt több neki háromnál. Ehhez képest én felnőttként több tucat nyaklánccal, karkötővel, gyűrűvel és fülbevalóval rendelkezem, melyek közül mindig az alkalomhoz illetve a ruhámhoz leginkább illót szoktam kiválasztani. Ezek az ékszerek javarészt divat ékszerek, melyeket nem féltek a mindennapokban sem. Ezek mellett persze nekem is vannak arany- és ezüst ékszereim, ám ezeket csak a komolyabb alkalmakra veszem elő a dobozukból.